Miért ne építkezz elektromos terv nélkül?

Abból indulunk ki, hogy szeretnéd az épületedet költséghatékonyan és időtakarékosan felépíteni. Elektromos tervezőként ebben tudunk segíteni. A beszélgetések során ötletekeinkkel és tanácsainkkal segítünk abban, hogy a házba minden szükséges berendezés bekerüljön és végül működjön is. A dokumentummal a kezedben a kivitelezés során egyértelműek lesznek az elvárásaid, sőt egyszerűen összehasonlíthatod a különböző kivitelezők ajánlatait.

Mit kapsz tőlünk?

  • Komplett elektromos tervcsomagot

  • Extrém rövid határidőt, ha már minden információt sikerült tőled megkapnunk

  • Tradicionális, vagy a legmodernebb technológiákat

  • Eszköz árakat is tartalmazó költségvetési kiírást minden olyan elemről, amely a tervezési feladat részét képezte

  • A teljes tervcsomagot nyomtatott formában összesen 3 példányban, emellett természetesen elektronikus formában is

  • Ha tőlünk vásárlod a betervezett eszközöket, akkor a tervezési díj jelentős részét jóváírjuk

 

Döntsd el, hogy milyen épületben szeretnél élni!

Az építkezés során talán a legkönnyebb döntési feladatod következik. Válaszd ki, hogy az eddig megszokott elektromos megoldásokat szeretnéd, vagy nyitott vagy arra, hogy egy korszerűbb elektromos rendszert építs be az épületedbe.

Az első opció azok számára jó választás, akik egy őszinte és jó értelemben vett egyszerű épületet szeretnének. Ebben az esetben az elektromos rendszer a legszükségesebb elemeket fogja tartalmazni, ami a biztonságos és megbízható működéshez kell.

A modernebb megoldást választva viszont a lehető legjobb automatika rendszert tervezzük majd. Nem távirányítós épületet fogunk tervezni, hanem automatát. Azokat a rendszereket fogjuk beépíteni, amik egyébként is bekerülnének az épületbe, a különbség annyi, hogy ebben az esetben összekötjük őket.

Nézd át az összehasonlító táblázatot, ami megkönnyíti a döntésedet.

Tervezési csomagok
Funkciók Hagyományos Automata
Világitás Hagyományos kapcsolós és fényerő szabályozott lámpatestek Kombinált kapcsolók, automatikus világitásvezérlés
Árnyékolás Távirányitható vagy hagyományos kapcsolóról vezérelhető árnyékolók Teljesen automatikus árnyékolás belső hőmérséklet és az időjárási viszonyok alapján
Fűtés és hűtés Egy termosztát elhelyezése, vagy előkészitése a gépészet által adott gyári vezérlésnek Helyiségenkénti hőmérséklet állitás, öntanuló fűtésszabályzás
Szellőztetés Egy gyári kezelő berendezés elhelyezése Méretezett légtechnikai kiválasztás, vagy szellőztető rendszer teljes integrálása
Riasztó Különálló hagyományos riasztó rendszer, melynek az elemei a ternek nem képezik részét. Teljes vagyonvédelmi megoldás távfelügyelettel, szünetmentes ellátással
Háztartási gépek Minden egyeztetett berendezés elektromos ellátása Minden egyeztetett berendezés elektromos ellátása
Internet / Wifi / Ethernet A terv a kábel nyomvonalakat és csatlakozókat tartalmazza A terv a vezeték nélküli hálózat méretezést, kábel nyomvonalakat és teljes gyengeáramú szekrény tervet tartalmaz.
Hagyományos csatlakozók Egyeztetés alapján minden kiállás és nyomvonal tervezése Egyeztetés alapján minden kiállás és nyomvonal tervezése
Háttérzene Nem tartalmaz háttérzene rendszert. Csak a megrendelő által kért hangszóró kiállásokat Teljes háttérzene tervezés méretezve és az épületautomatika rendszerbe integrálva
Autótöltő Sziget üzemben működő elektromos autótöltő Teljesen integrált elektromos autótöltő energia menedzsmenttel
Napelem Előkészités napelemes rendszer csatlakoztatásához Napelemes rendszer csatlakoztatása energia menedzsmenttel
Kazánházi elemek Gépészet által adott elemek előkészitése Teljes hőközponti automatika a gépészeti elemek integrálásával
Kamera rendszer Különálló kamera rendszer, melynek elemei a tervnek nem képezik részét. Teljes IP kamera rendszer terv
Ár 15€ nettó / lakott m2 20€ nettó / lakott m2
jóváirás a tervezési dijból vásárlás esetén

 

Miért érdemes már most döntened?

Röviden azért, hogy ne kelljen duplán foglalkozni a feladattal. Amennyiben hagyományos rendszer mellett döntesz, akkor a tradicionális kábelezésre lesz szükséged. A villanyszerelők többsége leginkább ezt a módszert használja a mindennapokban és ezen a területen mozog a legotthonosabban.

Ha ezzel szemben össze szeretnéd kapcsolni az épületedbe kerülő rendszereket, akkor az biztosan más elektromos szerelést igényel. Ez abból is adódik, hogy az épületbe kerülő eszközöket egymásra hangoljuk a tervezés során. A jó minőségű és átgondolt tervet végül minden elektromos szakember megvalósíthatja.

Tehát a két technológia alapjaiban különbözik, más szemléletet követel a tervezés és a kivitelezés során.

Lehet később változtatni?

Természetesen lehet. Ha a tervezési szakaszban történik a váltás, akkor ez dupla tervezési díjat jelent. Ha viszont egy már kész épületet szeretnél később átalakítani, vagy akkor erre felkészítve építeni akkor arról megpróbálunk lebeszélni.

A két megoldás (hagyományos és automata) között van átjárás, de ez szinte minden esetben kompromisszumokkal és költségekkel jár. Hol falat kell vésni, hol rádiós eszközöket kell utólag telepíteni. Ha aggódsz az automata rendszer ára miatt (ideértve az anyag és munkadíjakat is), akkor kapaszkodóként jó tudni, hogy egy automatika rendszer nem kerül többe, mint egy hasonló feladatokat ellátó modern, de hagyományos megoldás.

Mit jelent, hogy másként terveztek?

A 10+ év és a több száz befejezett projekt azt tanította nekünk, hogy a megszokott munkamódszereken változtatnunk kell. Arra törekszünk, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, a létező legjobb minőségű anyagot adja ki az irodánk. Ennek a kulcsát egy olyan egyedileg fejlesztett szoftver jelenti, amelyben az alaprajzon mindenki által érthető formában rögzítjük az igényeket. A konzultációs szakasz során tehát ezeket a kért funkciókat finomítjuk, egyeztetjük. A tervezés csak akkor indulhat el, ha közösen úgy ítéljük meg, hogy a megálmodott funkciók mindegyike szerepel ezen a felületen. Innentől kezdve nagyon felgyorsulnak a folyamatok, és pár napon belül kész tervet nyújtunk át. Ebből is látszik, hogy ha valaki valóban konkrét elképzelésekkel érkezik hozzánk, akkor akár 48 órán belül képesek vagyunk komplett elektromos tervcsomagot szolgáltatni.

Kezdjük el!

A lenti két űrlap valamelyikével küldj el nekünk minden információt a projektedről:

Ha elakadsz az űrlap kitöltésével, vagy ha először szívesebben egyeztetnél telefonon, azt itt tudod jelezni nekünk és mi visszahívunk: